Lassan tíz éve élek egy olyan párkapcsolatban, aminek az elején sem volt értelme, és évek múlva még inkább egy kalap szar. Például mai történet: fáj a gerince, amióta megismertem, még az elején a masszírozást szívesen megtettem, de mára már egy kényszer, utálom, és mindig-mindig akkor szórakoztat ezzel, ha unatkozik. Apropó unatkozás: utoljára talán 10-12 éves koromban volt olyan, hogy unatkoztam, de amióta felnőttem, és felnőtt vagyok, basszam meg, soha nem unatkozom. Mert amikor esetleg unatkoznék, lehet hajat mosni, lehet mosogatni, lehet aludni, sorozatot nézni, bármit. Milyen ember az, aki 38 évesen képes unatkozni? Egy gyerek baszd meg? No és miután vinnyogtam, hogy kurvára dolgoznom kéne, akkor leszarta.
Az egy dolog, hogy a munkám itthonról végzem, nem kell elmennem sehová, és nincs kimondottan munkaidőm, de minél többet dolgozom, annál több a pénzem. Ő ezt úgy gondolja, hogy azért vagyok itthon, hogy őt kiszolgáljam, szórakoztassam, ha unatkozik. Persze, szívesen masszíroznám, és tök szívesen megtennék bármit vinnyogás nélkül, ha viszonzást is kapnék, ha nekem fáj a hátam 20 km gyaloglás után, vagy a lábam, vagy én kérek egy kávét, akkor megteszi ő is. De ilyet már nem is kérek, mert tudom, hogy leszarja. Eleinte kértem, és az első három hónapban adok-kapok volt, de ma már csak adok van, és ha kérem, akkor leordítja a fejem, hogy ne idegesítsem. Ha ideges, akkor tör-zúz, és ugyan engem még sohasem ütött meg de mivel olyan családban nőttem fel, ahol apu verte anyut, így mindig bennem van a félelem, hogy megver. Aztán egyszer lehet, hogy annyira felidegesítem, hogy tényleg így is lesz. Úgyhogy igyekszem lábujjhegyen járni, azt nézni, hogy neki
jó legyen, én pedig totálisan le vagyok szarva. Van egy halom kutyánk, akit közösen fogadtunk be, de ha ő dolgozik, akkor minden rám hárul, mondván, hogy én itthon vagyok. A munkám annyiban más, mintha eljárnék, hogy kimarad az utazás a munkába, de attól még elfáradok benne, mint bárki más. Legyen kaja, legyen mit inni, legyen kávé, legyen tisztaság, amellett hogy dolgozom, és még azon felül is dolgozom.
Sokat gondolkozom azon, hogy mi az anyámért maradok ebben a kurva szar kapcsolatban, ahol ő is, és én is csak érte teszünk meg mindent? Valószínűleg mert egyedül vagyok mint a kisujjam. Anyu már nagyon rég nincs velem, apu nemrég halt meg. Vannak testvéreim de azzal mit érek? Egyedül meg mit csinálok? Kíváncsi vagyok, mikor lesz merszem végre a saját boldogságomat figyelembe venni, és azt mondani: elég? Kb soha. Mert egy óra múlva már el is felejtem a sok bántást, amit kapok, hogy nem érek semmit, hogy szar vagyok, hogy kövér vagyok, hogy vén vagyok, hogy dromedár vagyok, hogy szarul csinálok mindent, hogy retkes vagyok, nem figyelek a környezetemre, hogy szarul főzők, és igazából mindent szarul csinálok. Csak akkor tudnám, hogyha ennyire szar-fos vagyok, akkor miért van még itt? Az én lakásomban?
Minden életkedvem elveszi, régen optimista voltam, és mindenben a jót láttam meg. De ma már túl nem tudom hány idegösszeroppanáson, csak azon gondolkozom, hogy mire nem jut pénz, hogyan tankoljam a kocsit, hogy hajnalban dolgozni vigyem, miből főzök, miből adok enni a kutyáknak? Mert dolgozni alig dolgozik, ha találok valami melót neki, csinálja, de akkor meg az igények lesznek akkorák, hogy el is megy rá minden pénze. Nem issza meg a vizet, nem mindegy, milyen kaját főzök, nem jó a szendvics, ha nincs miből főznöm. Nem mehetek el a barátaimmal találkozni, ne adj isten bulizni, mert attól idegrohamot kap, és ha mégis el tudnék menni, megbaszta az egészet az, hogy rettegek, mikor csörög a telefon, hogy jöjjek haza szart takarítani, mert valamelyik kutya becsinált. Hogy a faszomba tudok így élni? És csodálkozik azon, hogy állandóan fáradt vagyok. Egész nap egy merő stresszben van a szervezetem, ami azt jelenti, hogy legalább 200 fokon égek, nehogy olyat tegyek, ami nem tetszik neki. Ez pedig kurvára fárasztó. És még beszélni sem lehet ezekről vele, vagy bárkivel, mert faszságokat mondok. Régen jó beszélgetőtárs voltam, mások is és én is élveztem a beszélgetést. Mára egy lelki nyomorék, egy sötét állat vagyok. És fáradt... mindig.
